Kirándulások a Barczasági hegységekbe – IV. A Királykő

Petrik Lajos leírása 1895-ből¹ (szöveghű változatban)

A Fogarasi hegyek palás kőzetei Zernestnél nyugatról kelet felé dűlnek a Barczasági hegyek alá és csak a Guzán és Strunga között, aránylag kis területen bukkanak megint a felszinre. Ezeken a palarétegeken fekszik keresztben a Királykő hatalmas, délről észak felé húzódó mészsziklafala és terjednek el Törcsvár felé a Magura conglomerat² hegyei. A Királykő Oláhországból áthúzódó sziklagerincze, mely 20 kilométer hosszúságában mindenütt a 2000 méter magasságig felér és melynek legmagasabb csúcsa a 2241 méter magas Pásztorcsúcs, Zernestnél kelet felé hajlik. Ezt az oldalágát mély szakadék, az ú. n. Crepatura³ választja el a főgerincztől és legmagasabb csúcsa a Kis-Királykő (1814 méter).

Mindkét csúcs megérdemli, hogy felkeressük. A Nagy-Királykő (Pásztorcsúcs) izolált fekvésénél fogva, minden irányban igen kiterjedt kilátást nyujt; a Kis-Királykőről pedig szép a kilátás a szemben fekvő főgerinczre, melynek zord sziklafalaival kellemes ellentétben áll a lábunk alatt elterülő Barczaság kultivált, zöld síksága, szép, nagy községeivel.

A Királykőre több út vezet, úgy hogy az ezek közt való választás némi gondot okoz. Czélunk mindig a Vleduska-menedékház⁴, melyet a Riu-völgyből⁵ három úton érhetünk el, ú. m. Pesteren át, a Propasta-hasadékon keresztül és végre közvetlen a Riu-völgyből emelkedő erdei úton is.

A negyedik út a Crepaturán át vezet a menedékházhoz, de ezt a hasadékot legczélszerűbben a Kis-Királykő meglátogatásakor keressük fel. A Királykő nyugati oldalán, mely a legmeredekebb, mivel ott a kelet felé dülő rétegek rétegjei felszinre kerülnek, csak gyakorolt hegymászók juthatnak le, felfelé azt az utat pedig nem szokták használni. Ezt az utat⁶, melyet különben még csak kevesen ismernek, az irodalomban meglehetős veszélyesnek irják le és legtöbbnyire a mentőkötél szükségét is hangoztatják.

A sok rendelkezésre álló út közül csak nehezen tudtunk választani, de mindenesetre a nyugati oldalon akartunk lejönni. Indulás előtt felkerestük tehát Römer Gyula⁷ tanár urat, a S. K. V.⁸ brassói osztályának elnökét, kiről a legjobb útbaigazítást remélhettünk megkapni. De Römer urat nem találtuk odahaza, csak azt tudtuk meg, hogy választmányi ülésen van és hogy ülés után talán a Szabó-bástyá-ban található. Magyarázatképpen megjegyzem, hogy Brassóban a bástyák azon czéhek után vannak elnevezve, melyeknek védelmére bízva voltak és jelenleg e bástyákon rendszerint szép kerti vendéglők vannak. De a Szabó-bástyában Römer urat hiába kerestük. Végre egy véletlenül odakerült úriembertől tudtuk meg, hogy a választmány ülés után a Királyi táblá-hoz ment. Magyarázatképpen megint fel kell említenem, hogy ha Brassóban a Királyi táblát keressük, senkinek sem jut eszébe, bennünket a törvényszékhez küldeni, mert a Királyi tábla kis, igénytelen vendéglő a városház mögött, de Brassónak egyik nevezetessége, hol a legjobb bort mérik és a hol a város legintelligensebb és legszakértőbb közönsége törzsvendégképpen fordul meg. Nem is volt nehéz a forgalomból különben félreeső, szűk utczában fekvő, mindenkitől ismert vendéglőt megtalálni és ott egy kis különszobában meg is leltük a S. K. V. brassói osztályának választmányát. Azt tapasztalhattuk tehát, hogy a brassói turisták csak úgy, mint minden más választmány az ülés fáradalmai után a fehér asztalnál folytatja az ügyek tárgyalását. Ez pedig nem is olyan rossz szokás, mert akárhányszor a legjobb eszmék csak ilyenkor kerülnek napfényre. Talán czélszerűbb is volna az eszméket már gyülés előtt a fehér asztal mellett tisztázni és miután az ellenzéket is megnyertük, a forma kedvéért a jegyzőkönyvet a zöld asztal mellett felvenni.

A tanácskozásaiban megzavart választmány különben legszivélyesebben fogadott bennünket és a véletlen abban is kedvezett, hogy ott Deubel Frigyes úrral is megismerkedtünk, a ki a Királykő nyugati oldalát legjobban ismeri s a ki sajátkezűleg jelezte az azon levezető utat.

Julius hó 5-én több napi kirándulásra felszerelve, a délelőtti vonattal Zernestre mentünk. A nyert felvilágosítások után a különben terhes mentőkötelet odahaza hagytuk, miután podgyászunk a két fotografáló készülékkel úgy is elég terjedelmes volt. Zernest tiszta, csinos község; látszik, hogy szász nép szomszédsága és az ott lévő nagy ipartelepek (a brassói cellulosegyár részvénytársaság cellulosegyára és a Coponny-féle papirgyár) kultiváló hatással voltak az oláh lakosságra. Addig, míg az egyszerű, de tiszta vendéglőben igen jól megebédeltünk, előkerült Minea vezetőnk is a podgyászhordókkal, úgy hogy délután útnak indulhattunk. A községtől délfelé, a Kis-Királykövet a Magurától elválasztó Riu-völgybe tartottunk.

Eleinte körülbelül egy óra hosszat szép erdős völgyben a kristály tiszta patak mentén vezet el az utunk, mikor hirtelen eltünik a víz és csak fehér mészkőtörmelék marad meg fenekén. Az oldalfalak is sziklássá válnak és rövid idő mulva szűk sziklahasadékba léptünk, melynek függőleges falai között alig talál helyet a keskeny út. Ez a Propasta hasadék, egyike hazánk legszebb sziklaszorosainak. A 100 méter magas függőleges sziklafalak között helyenkint csakis az útnak jutott helye. Közbe-közbe megint katlanszerűen kiszélesedik a völgy és ezeken a helyeken a sziklapárkányokon díszlő fenyőkkel koszorúzott sziklafalak annál festőibb képet nyujtanak. Jelenleg igen jó út vezet a hasadékon végig, melyet a celullosegyár a faszállítás czéljaira épített, de egy kanyarulatnál a jó utat elhagytuk és keskeny oldalvölgyben, rossz ösvényen kapaszkodtunk felfelé. A szűk, meredek oldalfalú, sűrű bozóttal benőtt völgyben csak lassan haladtunk felfelé, míg végre kiértünk a Vleduska nevű havasi rétre, melyen a menedékház áll. Az egész út Zernestről idáig három órát vesz igénybe.

Az éjjelt a menedékházban töltöttük és másnap 5 órakor már indultunk a Királykőre. A menedékházhoz közel egy szakadékhoz érünk, melyben a felhalmozott kőtörmelék és összezúzott fák arra vallanak, hogy itt tavaszkor lavinák szoktak lemenni. Ebben a szakadékban vezet fel az útunk egészen az erdő széléig, honnan gyepes, meredek lejtőn folytatjuk fárasztó útunkat egészen a sziklafalakig, melyeken keskeny, de jól járható párkányokon feljuthatunk a gerinczig, a honnan már néhány percz alatt elérjük a Pásztorcsúcsot. Az egész út a menedékháztól a csúcsig három órába kerül.

A kilátás a Fogarasi és a Barczasági hegyek között úgyszólván izolálva emelkedő Királykőről rendkivül messze terjed. Egyszerre áttekinthetjük Erdély- és Oláhországnak legszebb hegyvidékét, de a legszebb látvány maga a Királykőnek hosszú, éles gerincze, melynek közepén állunk. A falszerű, hosszú sziklagerincz helyenkint oly keskeny, hogy rajta csak nyeregben ülve lehet tovább kúszni, a nyugati oldala pedig, melyen a rétegfejek végződnek, a legvadabb, szakadozott sziklafal, mely első pillanatra járhatatlannak látszik. És ezen a szakadozott, vad sziklafalon mégis sikerült már több turistának a leereszkedés, mit azzal magyarázhatunk meg, hogy a befelé dülő rétegek eléggé járható, lépcsőszerű párkányokat és padokat alkotnak, melyeken eléggé biztos lépcsőt és kapaszkodót találunk. A leereszkedés itt különben eléggé biztos, mióta Deubel Frigyes, a S. K. V. brassói osztályának tagja, az általa járt irányt vörös festékkel sajátkezűleg megjelezte⁹. Ez az út a Pásztorcsúcstól délre eső első szakadékban vezet lefelé.

A Királykő északi gerincze a Pásztorcsúcs felől.
(Petrik Lajos fényképe után rajzolta Déry József.)

Ez a meredek szakadék egyenesen vezet le az erdő széléig, de helyenkint oly járhatatlan, hogy voltaképpen csak irányadónak tekinthetjük, mert minduntalan el kell hagynunk a szakadékot és vagy a sziklafalakon vagy a párhuzamos szakadékokban meg kell kerülnünk a járhatatlan részeket. Ez az út mindenesetre csak gyakorlott hegymászóknak ajánlható, de különben nem veszedelmes, különösen ha a jelzést jól szemmel tartjuk. Noha vezetőnk itt nem vált be, csak egyszer tévesztettük el az utat, messziről egy vöröses-barna mohafoltot jelzésnek nézvén.

Útunknak felső harmadában egy szélesebb, törpefenyővel benőtt padra jutunk, melyen a jelzést könnyen el lehetne téveszteni. De Deubel úr erre a helyre már előre figyelmeztetett bennünket és így csakhamar megtaláltuk az ágakkal kissé elfödött sziklalapot, melyen „Quer durch’s Krumholz”¹⁰ felirás van. A nyíl irányában néhány lépés után kijutottunk a fenyőből és láttuk megint a szakadékban a folytatólagos jelzést. Már közel 3 óráig tartott a folytonos mászkálás, az erdő már közelnek látszott, mikor egyszerre a szakadékban áthajoló kéményszerű hasadék szélén álltunk, mely alatt meredek kőtörmelékkúp volt. Kötél nem lévén nálunk, a jégcsákányt akartam előbb beékelni, hogy annak segítségével biztosabban leereszkedhessünk, mikor Dőri¹¹ több bátorsággal mint óvatossággal a kéményben leereszkedett és szerencsésen le is ért; de hogy e helyen óvatosságra szükség lett volna, bizonyítja az, hogy Minea vezetőnk, ki Dőrit hamar követni akarta, nem akadt rá a lépcsőkre és tehetetlenül kapaszkodott a sziklafalba, míg Dőri vissza nem sietett és vállát nyujtva, lesegítette a biztos talajra. Minea vállát lépcsőnek használva, egymásután lejutottunk, a honnan további útunk már nehézségeket nem okozott, mert nehány percz mulva már kiértünk a szakadékból, melynek végén igen érdekes sziklaképződmény van¹². Valamely vízmosta barlangból csakis egyes, góth ablakokhoz hasonló boltívek maradtak meg, melyeken keresztül felülről letekinthetünk az alattunk elterülő erdős völgyre.

Sziklakapu a Királykő nyugoti oldalán.
(Petrik Lajos fényképe.)

A sziklaregiót elhagyván, azt hittük, hogy most már minden nehézségen túl vagyunk, de a voltaképpeni munka csak most következett. Ösvénytelen útunk az erdőn keresztül a völgyfelé vezet, de lábunk minduntalan beszakadt a mohával benőtt kövek közötti hasadékokba és haladásunkat megakasztják a kidőlt faóriások, melyeken vagy felette, vagy alatta át kellett kúsznunk. A nehéz, három órai mászkálás alatt semmi bajunk nem történt volt, de ott az erdőben kék foltok nélkül nem jutottunk keresztül. Végre leértünk egy mellékvölgyecskébe, hol már az ösvény nyoma is kezdődött és hol kis csermelyt találtunk. Az italtól felfrissítve, gyorsan haladtunk most már lefelé és elértük végre a Plaju foi-i erdőházat, hol meg akartunk hálni, de a vendégszoba be volt zárva és az erdőőr kis szobájában a podgyászhordókkal együtt nem volt kedvünk az éjjelt a földön tölteni, s azért inkább megtettük még a két órai utat Zernestre, a hol meleg vacsora és kényelmes ágy kárpótolt a hosszú út fáradságaiért.

Másnap a Crepaturán át a Kis-Királykőre szándékoztunk menni, de az éj folyamán megeredt az eső, s így csak julius 13-án tehettük meg e kirándulást. Zernestről körülbelül fél óráig vissza kell térnünk Plaju foi felé vezető úton, itt azután balra tartunk és meredek erdei ösvényen elérjük azt a szakadékot, mely a Kis-Királykőt a Nagy-Királykőtől elválasztja. E meredek sziklafalak közé szorított szakadékban sok fáradsággal kapaszkodunk fel a nyeregre, melyről a Vleduska-menedékházhoz is eljuthatunk, úgy hogy sokan a Nagy-Királykő megmászásakor ezt az utat is választják. Egyesek utileirásaikban a Crepaturát nagy elragadtatással említik fel. Részemről a Propastán át vezető utat szebbnek találom annál inkább, mivel a Crepatura nagyszerűségét a sűrűen benőtt szakadékból úgy sem tekinthetjük át. A nyeregre érvén, balra tartunk és havasi gyopárt szedve¹³, felkapaszkodunk a Kis-Királykő tetejére, melyen fakereszt áll. Miután vezetőnk itt imáját elvégezte, el is mondja a kereszt történetét: Zernest vidékén nagy volt a szárazság, a vetések nem fejlődtek, a kukoricza nem kelt ki és hiába volt minden ima és proczesszió. Ekkor vezetőnknek, Mineának mentő eszméje jött. Öcscsével együtt ezt a szép keresztet faragta, bele vésett szép tulipánokat, nem sajnálta a czinóbert és az ultramarint sem, melylyel a füzéreket befestette és felvitte a hegy tetejére. Jó Minea barátunk ma is meg van arról győződve, hogy ő mentette meg a zernestiek vetéseit, mert mikor a hegyről visszajött, már meg is eredt az eső.

A Kis-Királykőről igen szép kilátást élvezhetünk. Nyugatfelé közel előttünk áll a Királykő hatalmas sziklafala, melyet a Crepatura választ el az oldalgerincztől, a melyen állunk. Keleten emelkedik a Schuler¹⁴, a Pétra-mare¹⁵ és a Bucsecs teljes szépségében, e között és a Királykő között pedig terül el Magura, zöld alpesi réteivel, míg északfelé messze kilátunk a Barczasági síkságra.

Visszafelé utunkat legjobban délfelé, az alattunk fekvő Zenoga-stinához¹⁶ irányítjuk, hol kijutunk arra az útra, mely a Riu-völgyből legrövidebben vezet fel a Vleduska-menedékházhoz. Ezen az ösvényen, már mindig erdőben haladva, lejutunk a Riu-völgybe, honnan rövid óra alatt Zernestre térhetünk vissza.

Lábjegyzetek (Budai Péter)

¹Megjelent a Turisták Lapja VII. évfolyamának 7-9. számában (148-153. oldal), 1895-ben.

²Lekerekített kavicsok homokos-meszes összecementálódásával keletkezett üledékes kőzettípus (konglomerátum, kavicskő). Pl. ilyen kőzetből épül fel a Bucsecs hegység is.

³Azaz a Királykő hasadéka (Hasadék-völgy), részletesebb ismertetése megtalálható egy másik korabeli leírásban.

⁴Az Erdélyi Szász Kárpát Egyesület (SKV) 1881-ben épített menedékházat a Vladuska-réten (közvetlenül az akkori államhatár közelében). Az épületet 1921-ben egy lavina törölte el a föld színéről, később nem építették újjá.

⁵A Zernyesti-patak völgye.

⁶Természetesen a Deubel-útról van szó, amit manapság az azóta kiépített segédeszközök után „láncos út”, néven emlegetnek.

⁷Németes írásmóddal: Julius Römer, nevét a Keresztényhavason felépített, ma is működő Römer-menedékház őrzi.

⁸Az 1880-ban alapított Siebenbürgischer Karpatenverein rövidítése. Az egykori erdélyi szász turista egyesület úttörő szerepet végzett a Déli-Kárpátok hegységeinek turista szempontú feltárásában.